Hetedik ajánlat: My Name Is Earl

Pár szó a kedvenc soroza- tomról:

My Name Is Earl

Mostanában elég sok sorozatot nézek, de mind közül ez nálam a „námbörván”. A Kevin Smith filmekből (Shop Stop, Dogma, Jay és Néma Bob visszavág, stb.) már ismert Jason Lee itt a tipikus, lakókocsiparkban tengődő, semmirekellő Earlt alakítja, aki lopásokból tartja el dögös de annál veszélyesebb feleségét és annak két kölykét. Ráadásnak ott van az őt árnyékként követő testvére Randy, akit talán legjobban az „egyszerű” jelzővel jellemezhetjük. A történet ott kezd érdekessé válni amikor Earl egy kaparós sorsjegyen 100.000 dollárt nyer. Öröme nem tart sokáig ugyanis a következő pillanatban egy autó elüti, mire felébred a kórházban a sorsjegy sehol, felesége pedig elhagyja. Ebben a nem éppen vidám pillanatban éri a megvilágosodás, az egyik talk show-ban hallott varázslatos „Karma” szó örökre megváltoztatja Earl életét. Hősünk fejébe veszi hogy megváltozik és a „karmát” követve kijavítja összes addig elkövetett bűnét. Rögtön készít egy listát rossz cselekedeteiről, és ezután minden egyes percét azoknak jóvátételére fordítja.

A nem éppen mindennapi bűnök persze még furább jócselekedetekre késztetik Earlt, és így, kalandból-kalandból csöppenve halad tovább a „jó„ úton. Az úton persze kísérői sem mindennapiak, olyan hihetetlen karakterek tűnnek fel (félszemű postás, nappal dolgozó prosti, betoji meleg srác, süket ügyvédnő, megtért börtöntöltelék haver hatalmas jézus ábrázoló tetoválással a mellkasán, és még jó pár hihetetlen fazon) hogy szinte már azok elvinnék a sorozatot a hátukon.

Gondolom ez így elég eszehagyottnak hangzik így, de a sorozat alaphangulata elég nyugis, pihentető, megható (de nem nyálas) pillanatok is akadnak benne, és nagyon emberi/hétköznapi problémákat vet fel a sorozat, csak karikírozottab formában.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a sorozat követését, eddig két évad készült el, és ősszel jön a harmadik, tehát a nyáron még be lehet hozni a lemaradást.

Történet 01

Hogy a blog nevéhez méltó legyen, következzék egy történet:

Amikor elmeséltem itthon hogy a Művészetek Palotájában egy diákjegy 200 magyar forintba kerül, anyukám megjegyezte hogy ennyiért még "ringlispíl"-re sem ül fel az ember. Amikor legközelebb a Művészetek palotájában ültünk, a koncert előtt párperccel (vagy pár PURCELL??) Álmos barátomhoz ekkép szóltam:

-Kedves barátom, nem tartja elgondolkodtatónak hogy 200 forintot fizettünk ezért a pompásnak ígérkező koncertért, amikor ez az összeg valószínűleg egy „ringlispíl”-re való feljutás költségeit sem fedezné??

Barátom elgondolkodott és így szólt:

-Hát igen, de nem is hánysz!

…na mindegy, ez akkor még vicces volt…

Élmény No. 1

2007. Július 8. Stainz (Graz)

Nikolaus Harnoncourt és a Concentus Musicus

Körülbelül egy fél éve elolvastam Nikolaus Harnoncourt „A zene mint párbeszéd” című könyvét, és nagyon szimpatikusnak találtam az író gondolatait. Azóta amit találtam róla/tőle elolvastam, amit tudtam meghallgattam, és eddig minden nagyon kedvemre való, ami az ő nevéhez fűződik. Azóta ez a szimpatizálás fokozódott nálam szinte a fanatizmusig, úgyhogy amikor megtudtam hogy Grazban a Styriarte fesztiválon több koncertet is ad minden évben, és az idén tartandó utolsó fesztiválos koncertjére még van jegy azonnal szervezni kezdtem, mindenképpen ott kellett lennem. Szerencsére sikerült…

A koncertet a Graztól kb. 20 km-re lévő Stainz nevű helység hatalmas templomában tartották.

Természetesen a legolcsóbb jegyet vettük meg, és mint kiderült onnan semmit sem lehet látni. Azért ezt nem hagyhattuk annyiban, fölmentünk a karzatra ahol szerencsére láttunk is valamit bár állnunk kellett.

Az estére a Concetus Musicus szimfonikuszenekar méretűvé duzzadt, és kiegészült az Arnold Schönberg kórussal. A koncertet az eddig számomra ismeretlen Intende Voci című Schubert művel kezdték. A viszonylag rövid (kb. 10 perc) mű után következett az est fő műsorszáma Beethoven egyetlen oratóriuma a „Krisztus az olajfák hegyén”. Nem részletezném külön a műveket, nekem az élményt elsősorban a megszólalás nyújtotta, ami a historikus előadásmódot azzá teszi ami. Mindkét mű szépségét, ez a visszafogottabb ugyanakkor lágyabb, egységesebb hangzás amit a korabeli hangszerek nyújtottak, még jobban kiemelte. Természetesen az örömteli vagy indulatosabb részeket is megfelelően tudták előadni, itt sem jelentettek akadályt a hangszerek. A 77 éves Harnoncourt energikussága, lendülete lenyűgöző volt, külön élményt jelentett nem mindennapi vezénylési stílusa, és mozdulatai. Az énekes szólisták is tetszettek nem igen találtam teljesítményükben kivetni valót. A kórus nem hiába Harnoncourt munkatársa már évtizedek óta, nagyon jól szóltak. A zenekar színét már dícsértem, és a technikai résszel sem volt semmiféle gond. A habot számomra a tortán a korabeli harsonák jelentették, élőben most hallottam először, és tényleg nagyon szépen egybe tudtak olvadni a kórussal, ugyanakkor tudtak fényes színt is produkálni.

Kritikusok biztos belekötnének apróbb hibákba, hamisabb részekbe, azonban számomra ez a koncert és hogy Nikolaus Harnoncourtot és a Concentus Musicust (és tagjaik közöt Alice Harnoncourtot) láthattam/hallhattam élőben, egy csodával ért fel. Valószínűleg most nagyon elfogult vagyok, de tényleg így érzem, és nem volna érdemes tovább zenét hallgatnom, ha nem hinnék az ilyen csodákban.

2007. Július 8. 20:30

Pfarrkirche Stainz

Franz Scubert: Intende Voci, D 963

Ludwig van Beethoven: Krisztus az olajfák hegyén, Op. 85

Laura Aikin-szoprán

Herbert Lippert-tenor

Florian Boesch-basszus

Arnold Schoenberg Chor

(karigatgató: Erwin Ortner)

Concentus Musicus Wien

Vez.: Nikolaus Harnoncourt