Kilencedik ajánlat

Egyik legkedvesebb Régizenei felvételem:

Francesco Cavalli: Mária-Vesperás

a Concerto Palatino gyönyörű megszólaltatásában. Teljesen véletlenül akadtam rá erre a felvételre, Cavalliról csak annyi rémlett hogy Monteverdinél tanult, és nem is csalódtam. Nem olyan nagyszabású, mint Monteverdi Vesperása, sokkal intimebb, inkább kamarazeneszerű (bár ez lehet hogy az előadás miatt van így) de nagyon szép. Természetesen az csak a hab számomra a tortán hogy az egyik legjelentősebb Régizenét művelő rezes együttes az előadó (mikor először hallottam a felvételt még nem tudtam hogy kik is ők valójában). Az előadó apparátus: 8 énekes, 2 cornetto (cink), 8 harsona, 2 hegedű és continuo. Ez alapján furcsának tűnhet a fent említett „intim” jelző, azonban barokkhangszerekről van szó, amelyek sokkal lágyabban, puhábban szólnak értő kezekben, és abból ez esetben nincs hiány. A liturgia szerint haladó misetételek előtt antifóna szólal meg, utána pedig tisztán hangszeres canzona vagy sonata hallható. Nekem nagyon tetszik az énekesek hangja, technikája, természetesen historikus előadásmód szerinti. A hangszeresekre sem lehet panasz, gyönyörűen szólnak a hegedűk, fényesen, de nem élesen, és technikailag is kiválóak. Amin mindig meglepődöm, az a cornetto játékosok virtuozitása, mostanában ez elvileg már nem meglepő, de én még mindig ledöbbenek, hogy ezen az iszonyatosan kényes hangszeren ilyen futamokat lehet játszani. A harsonások is kiválóan szerepelnek, külön élmény mikor megszólalnak a nagy tuttikban, egy-egy záróakkordtól égnek mered az ember haja, gyönyörű.

Mindenképpen érdemes megismerkedni ezzel a lemezzel (igazából lemezekkel, ugyanis kétlemezes a felvétel), maga a zene is kiváló, és az előadás is gyönyörű, aki pedig érdeklődik a Régizene iránt mindenképpen tegyen vele egy próbát.

Concerto Palatino

Történet 02

Egy kedves ismerősöm, ki kérte hogy e történet kapcsán neve burkolódzék az ismeretlen örök homályába, még az ősszel arra a kérdésemre hogy hogyan telt a szüret a hétvégén, eképpen felelt:

„Hát, az az igazság hogy csak úgy bírtam ki, hogy végig piáltam az egészet. Ez akkor még nem is volt ciki, csak amikor vasárnap este találkoztam barátnőmmel. Dőlt belőlem a cefreszag, pedig még egy csomót cigiztem is, hogy ne legyek annyira büdös!!!!”

…na mindegy, ez akkor még vicces volt…

Nyolcadik ajánlat: Fújhatjuk!

Következzék egy kiváló film:

Fújhatjuk! (Brassed Off)

A filmet Ewan McGregor nevével fémjelzik, és bár nem éppen leghíresebb filmje, és nem is kap olyan túl hangsúlyos szerepet, mindenképpen az egyik nagy kedvencem.

Ennek filmnek megtekintése minden rézhangszeren játszó egyénnek erősen ajánlott, ugyanis kiváló Brass Band muzsikákat hallhatunk a film alatt, amelyet a Grimethorpe Colliery Band játszik. Külön említésre méltó hogy a színészek a film kedvéért foglalkoztak a szerep szerinti hangszereikkel, így az ujjaik a zenének megfelelően járnak a billentyűkön, és nem kap a zenében kicsit is járatos ember agyérgörcsöt a látványtól, mint az esetek 99%-ban amikor színészeknek kell a filmben zenélniük, és lövésük nincs az adott hangszerhez miközben éppen lejátszák a csillagos eget/elcsábítanak egy hölgyet/megnyernek egy világversenyt kiváló hangszeres tudásukkal. Mindezek ellenére nem csak zenészek számára élvezhető az alkotás, átlagos felhasználó számára is tökéletesen fogyasztható.

Általában a zenés filmekről „csupamókaéskacagás” hangulat jut mindenkinek az eszébe, na ez pont nem olyan, elég éles mondanivalójú dráma tulajdonképpen a film, amit a zene ellensúlyoz valamelyest.

A történet egy angol bányavárosban játszódik a 90-es évek elején/közepén, a bánya a bezárás közelébe jut (bár nem veszteséges, de a vállalatot ez nem túlságosan érdekli, a szén már nem menő), több ezer ember válhat munkanélkülivé, és nem túl jók a kilátások. Szavazásra bocsátják a dolgozók közt vagy megvizsgáltatják a bánya lehetőségeit szakértőkkel, és az alapján dönt a vállalat, vagy elfogadják a 23.000 fontos végkielégítést, ami azonban csak egyszeri ajánlat és csökkeni fog. A bánya esetleges bezárásának árnyéka a bányászzenekar munkájára is ráveti sötét fellegeit. A kérdés jogos, ha nincs bánya van-e a zenekarnak létjogosultsága, de az országos verseny egyre csak közeledik, és készülni kell rá. Az emberek ráadásul saját problémáikkal is szembe kell nézniük, adósságok, betegségek.

A filmben vannak azért vidámabb pillanatok is, részegen menetelő zenekar és hasonló vidám zenekari életképek. A film valamelyest megnyugtató és vidám vége ellenére nagyon is valódi képet kapunk az akkori helyzetről, és a hétköznapi emberek gondjairól/bajairól, amelyeket azért enyhíti a zenélés öröme.