Második ajánlat: Tori Amos: Boys for Pele

Most jöjjön egy másik kedvenc, most egy album:

Tori Amos: Boys for Pele









No ő az a csaj akivel nem tudok betelni, újra és újra rá kell jöjjek hogy utánozhatatlan amit csinál. Akik kellően nyitottak a nem megszokott zenék felé azoknak biztosan tart egy-két szép vagy érdekes pillanatot ez a lemez. Megértem, ha valaki esetleg frászt kap majd tőle, de egy próbát mindenképp megér.
Tori Amos egy elég furcsa jelensége a könnyűzenének, viszonylag sok lemezt ad el, hála a fanatikus rajongótábornak, azonban a médiában abszolút nem ejtenek róla szót (legalább is Magyarországon, bár gondolom Amerikában sem ő folyik a csapból). Elég meglepő személyiség vannak elvetemültebb ötletei, azonban olyan mélységű muzsikát képes megszólaltatni, hogy az embert kirázhatja a hideg. Egyik titka (legalábbis szerintem) hogy hihetetlen széles dinamikát fog át zenéje érzelmileg, ezeket váltogatva (akár hirtelen is) hozza létre a csak rá jellemző atmoszférát.
1992-ben jelenteti meg első önálló lemezét (Little Earthquakes) amely már egy kiforrott személyiséget mutat. Tori énekel és zongorázik lemezein (vagy valami más billentyűs hangszeren játszik) amihez csatlakozik dob-basszusgitár-gitár, ezt egészítheti ki még néhol pár színesítő eszköz (vonósok, fúvósok stb.)
Sorban harmadik lemeze a Boys for Pele 1996-ban jelent meg, ez az egyik legszélsőségesebb ugyanakkor legérdekesebb lemeze szerintem, ezért esett rá a választásom (nem volt könnyű a döntés ugyanis mindegyik lemeze nagyon jó). A nyitó Beauty Queen/Horses nyugodt és szép kettőse után jön az első meglepetés a lemezen, ugyanis a Blood Roses-ben csemballót hallhatunk, ami nem megszokott a könnyűzenében, viszont itt hihetetlenül jól szól és különös színével nagyon érdekes hangulatot ad a számnak. A Father Lucifer-nek már a címe is telitalálat akárcsak a szám maga. Ez tipikusabb Tori dal a nyugodtabbak közül a középen egy elég érdekes többszólamú ének résszel, plusz trombitával, ami itt nem élesen szól, hanem fátyolos hangjával tesz hozzá a dalhoz. Az egyik legszélsőségesebb dal a Professional Widow, újból csemballóval, azonban itt elég keményen kezeli, amitől még furcsábban szól a szám. Hirtelen váltásokkal tarkított szám, elég érdekes effektekkel és hangulatokkal. Ezután jön a fekete leves, ugyanis itt van a Professional Widow Armand van Helden féle remixe, ami egy elég ötlettelen disco szám. Nézzük el, ugyanis Torinak nem sok köze van hozzá, és gondolom a nagyokos kiadó rakta rá, hogy legyen a lemezen valami táncolható is. A Mr Zebra azonban rögtön helyrebillenti a hallgatót. Ez egy elég kedves nóta brass band kísérettel, ami ugyancsak nem megszokott a könnyűzenében, azonban ez is nagyon jó ötletnek bizonyul. A Marianne ugyancsak egy nyugodt dal vonósokkal. A Caught a Lite Sneeze gépies indulásával és a csemballóval elég meglepő azonban nagyon jó és mély dal. Ezekután nyugodtabb számok következnek a lemez végéig (kivétel a Talula című szám, ami újból kicsit gépiesebb, elég színes és érdekes) . Az utolsó előtti szám is ilyen nyugodt, ez az egyik személyes kedvencem a lemezről, ez a Putting the Damage On, amiben újból feltűnik a brass band. Záró Twinkle pedig egy tipikus elrévedő dal, kiváló zárásként.
Szeretnék pár szót ejteni a borítóról, ugyanis a Torinál külön élvezet jelent. A borítón már egy elég érdekes képpel találkozunk, Tori ül egy verandán puskával, mezítláb, egy kígyó társaságában. A cd füzetben újabb érdekes képeket láthatunk, pl. amint malacot szoptat és hasonlók, úgyhogy erre is érdemes pár percet rászánni.
Összegezve: ez egy nagyon jó és színes lemez, ami mindenképp megér egy-két hallgatást. Mindenképpen kell egy kis nyitottság hozzá, mivel a nyugodt és szép pillanatok mellet akadnak meglepőbb, vadabb részek is. Azonban ettől lesz szerintem igazán egyedi, amit Tori csinál. Akinek esetleg pont a vadabb részek miatt nem tetszik ez a lemez, annak ajánlanám a 2002-es Scarlet's Walking című lemezét, ami már sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, az lehet, hogy jobban tetszik majd.