Ötödik ajánlat: C. Monteverdi: L'Orfeo

Íme egy opera:

Claudio Monteverdi: L’Orfeo

A zenetörténet ezt az 1607-ben elkészült művet tartja az első jelentős operának (bár Monteverdi Favola in Musica-nak hívja, de ez ne zavarjon meg minket).

Én a híres 1968-ban Nikolaus Harnoncourt és a Concentus Musicus által felvett verzióban ismertem meg, ezért erről írok. Harnoncourt a historikus előadásmód meghatározó alakja (melynek lényege a korabeli hangszereken vagy azok reprodukcióin történő megszólaltatás, valamint a legkorhűbb felfogásban való előadásra való törekvés), természetesen ezen a felvételen is ily módon hallhatjuk a művet.

Előzményei: 1600 körül a firenzei Camerata-nak köszönhetően az addig többszólamú vokális műfajokat felváltja a monódia (egyszólamú ének, kísérettel). A monódiában a szöveg határozta meg a zenét, ellentétben a többszólamú vokális műfajokkal, melyekben a szöveg gyakorlatilag érthetetlenné vált. A monódia újdonsült hívei (pl. Caccini, Peri) operáikban csak ezt a fajta szerkesztést alkalmazták, teljesen mellőzve a többszólamú szerkesztést (amit egyesek túlzóan ördöginek tituláltak). Az Orfeo jelentőssége hogy igen fontos szerepet kap a monódia, azonban Monteverdi nem veti el, és több helyen alkalmazza a „régi” vokális polifóniát. Fontos még hogy a szerző nagyon ötletesen színezi a zene által a szöveg kifejezőerejét, ami a monódia igazi előnye.

A cselekményt a közismert ókori történet Orfeuszról és Euridikéről adja. Orfeusz kedvese Euridiké hirtelen meghal. Orfeusz elmegy kedveséért az alvilágba, ahol sikerül énekével meglágyítania az alvilág urait, akik eleresztik Euridikét. Egy kikötésük van csak, Euridikének Orfeusz mögött kell mennie, és a férfinak nem szabad hátratekintenie, míg vissza nem érkeznek a földre. Orfeusz azonban hátranéz, ezzel örökre elveszti kedvesét. Orfeusz elemésztené a bánat, azonban apja Apollón magával viszi fiát az égbe, ahol megpillanthatja kedvesét csillagok képében.

Harnoncourt nagyon alaposan tanulmányozta a művet a felvételek előtt, nagyon sok érdekes előadói és hangszerelési dologra derített fényt, amelyeket különböző tanulmányaiban közzé is tett. Ezzel az újrafelfedezéssel került ez az opera bele az igazán a zenei köztudatba.

Ez az opera nagy kedvencem lett, mióta megvan számtalanszor meghallgattam, és még mindig tartogat meglepetéseket. Alapjában a zene elég kellemes, főleg a monódikus részek, és ezen a felvételen az énekesek nagyon szépen és természetesen énekelnek, ezáltal igen nagy élmény hallgatni. A zenekar is szépen arányosan szól, a Harnoncourt féle hangszerelés igen színes és érdekes. Különösen érdekes az alvilágban játszódó részekben a regál és a rézfúvók kísérete.

Összegezve: mindenképpen érdemes megismerkedni ezzel az operával. Azon kívül hogy zenetörténetileg is jelentős, nagyon kellemes és szép részek vannak benne. Az egészből sugárzik a természetesség, úgyhogy tényleg öröm hallgatni.